Egy igazi csajos este, nőkről, nem csak nőknek, három jó fej nőgyógyásszal!
A budapesti premier előadásuk után máris Erdélyben a három fiatal és népszerű szülész-nőgyógyász, akik őszinteségükkel, kreativitásukkal és szakmai tudásukkal több százezer követőt szereztek maguknak a közösségi médiában. Most pedig Erdélyben mutatkoznak be személyesen egy olyan este keretében, ahol minden tabu leomlik és ahol nem léteznek kínos kérdések!
A három szakorvossal nyíltan beszélgetünk mindarról, ami igazán foglalkoztat titeket és ami érdekes lehet a szülés, szexualitás, prevenció kapcsán. Na meg persze minden másról is, amit ti hoztok be kérdéseitekkel az estébe! Olyan témáktól sem rettenünk meg, mint a császármetszés szövődményei, a tamponhasználat körüli tévhitek vagy az orális nyalókendő. A Nődokik a legfrissebb és legérdekesebb információkat osztják meg veletek a magas szintű szakmaiság mellett humorral téve izgalmassá és befogadhatóvá az elhangzottakat.
GALÉRIA
