
Dr. Almási Kitti hivatalosan is az Eventikum szervezőiroda exkluzív partnere. Amennyiben szeretné tehetségét és egyedi előadását saját rendezvényén látni, legyen szó vállalati eseményről, magánünnepségről vagy nyilvános rendezvényről, forduljon hozzánk bizalommal.
Minden alkalommal feltöltődöm, ha Erdélybe megyek előadni, utazhatom ezen a csodálatos vidéken, nagyokat sétálhatok - magamba fogadva a hely hangulatát. Az előadásaimra ellátogató emberek hihetetlen őszinteséggel osztanak meg egy-egy fontos részletet az életükből, megmutatják a könnyeiket, szívből ölelnek. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, fantasztikus hátteret ad az Eventikum csapata, akik nem csak a rendezvények szervezését és lebonyolítását tartják szívügyüknek, hanem azt is, hogy az előadó a fellépéseken kívüli időben is tartalmasan, kellemesen tölthesse az idejét. Köszönöm nekik és az erdélyi közönségnek is a kedves fogadtatást és vendégszeretetet.
Író, előadó. 1998-ban végzett az ELTE pszichológia szakán. Pályáját az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben kezdte, az intézet bezárása óta magánpraxist folytat. 2 kislány édesanyja. Számos nagysikerű könyv szerzője, melyek közül az első 2012-ben jelent meg.
Népszerűsége, követőbázisa számottevő, egyike ma Magyarország legismertebb pszichológusainak.
Az Eventikummal 2022-ben kötött szerződést. Ebben az évben egy kötetlen beszélgető-est keretén belül hat erdélyi településen találkozhattak vele a nézők. 2024-től az egyéni előadásait is az Eventikum kezeli.